Diadal Oroszországban      

 

 


Gépátvétel – Szeptember 4. csütörtök

A teljes csapatból 9 fő utazott csak a versenyre, főként a hatalmas távolság miatt. Hatan repülőgéppel, hárman pedig egy kisbusszal szállítva a versenyautót és minden szükséges felszerelést. A több, mint 2200 km-es távolságot 35 óra alatt sikerült megtenni és szerda este sikeresen megérkeztünk. Csütörtök reggel kipakoltunk, regisztráltuk a csapattagokat és felkészítettük az autót a gépátvétel első felvonására. Fontos megemlíteni, hogy az orosz szervezők egy rendkívül színvonalas versenyt szerveztek meg a teljes német bíra és gépátvevő gárdával. Így lényegében a német verseny szigorú gépátvételének kellett megfelelnünk. Első alkalommal egy 10-12 tételes hibalistával tértünk vissza boxunkba. A legnagyobb módosítás két extra cső behegesztése volt a vázba. Szerencsére kaptunk segítséget alapanyagban és hegesztésben is, így pár óra múlva vissza tudtuk vinni az autót úgy, hogy a csütörtöki napon egyedüliként teljesítettük a technical inspection részt és megszereztük első matricánkat az autóra. Érdekesség volt még az első napon, hogy megrendezésre került a statikus versenyszámok közül a business prezentáció is.

Statikus versenyszámok – Szeptember 5. péntek

A második nap reggelén nagyon hideg volt, de a nap egyre jobban melegítette a pályát és a levegőt. Miután megszereztük a további három matricát a gépátvételhez, volt alkalmunk tesztelni az autót a tesztpályán, több debütáló pilótánk is gyakorolhatott. Dél előtt nem sokkal kezdődött a költségterv prezentációja, majd rögtön utána a műszaki terv is. Itt már fel tudtunk használni mindent, amit a magyar versenyen megtanultunk. Pozitív visszajelzéseket kaptunk és az eredmények magukért beszélnek: business prezentáció első hely, költség és műszaki terv prezentáció harmadik helyek. Statikus versenyszámokban mi szereztük a legtöbb pontot, ami első évben már önmagában hatalmas eredmény. A napot egy rövid moszkvai kirándulással zártuk, ahol többek között a Vörös teret is láttuk.

Gyorsulás, nyolcas alakú pálya, sprint – Szeptember 6. szombat

Az utolsó előtti nap mozgalmasan telt, az autóval minden rendben volt és egy gyors átnézés után már indultunk is a gyorsulás versenyszámra az első pilótával. Itt sikerült kettő tizeddel gyorsabb időt menni, mint a magyar versenyen, így az új legjobb időnk 4,3 másodperc. A nyolcas alakú pályán sajnos nagyon poros volt az aszfalt így ott csak 7,2 másodperc lett a legjobb időnk, ami a harmadik helyre volt elegendő. Ezt követően másik két pilótánk ült be az autóba és kezdtük meg a sprint (autocross) versenyszámot elsőként a mezőnyből. A pálya nem nekünk kedvezett, több gyors egyenest is tartalmazott, ahol a nagyobb motorok ereje előnyösebb volt. Viszont így is sikerült egy 55.086-os második legjobb időt autóznunk, amivel elhoztuk ebben a versenyszámban az ezüstöt. Sikeresen zártuk a napot és izgatottan vártuk az utolsót.

Endurance – Szeptember 7. vasárnap

Az utolsó napra maradtak a legnagyobb izgalmak és megpróbáltatások. Az orosz szervezők Ausztrál mintára nem csak egy endurance lehetőséget biztosítottak a csapatoknak, hanem kettőt. Így volt egy délelőtt és még egy délután. A csapatok eldönthették, hogy melyiken állnak rajthoz, aki mind a kettőt teljesítette, annak a jobb időeredményét vették figyelembe. Mi is szerettünk volna élni a dupla lehetőséggel, viszont a motor bemelegítése után több, mint fél órát kellett várakoznunk a sorban, hogy bemehessünk a pályára. Hideg motorunkat nem tudtuk időben elindítani így 20 másodperc büntetéssel kezdtük volna a futamot.

Ezt nem vállaltuk és inkább megvártuk a délutáni, második futamot. Motor bemelegítve, elindul, minden rendben. Vagy mégsem? A zászló felemelkedik, a motor viszont leállt! Mi történhetett? Pilótánk indítja újra, nem indul. Indítja még egyszer, semmi. A szervezők már intenek, hogy húzzuk ki az autót, 0 pont a 300 pontot érő endurance versenyszámon… de mi sosem adjuk fel, még egy utolsó indítás: a motor felpörög, a hátsó kerekek füstölve lökik be az autót a pályára és elindul a 22 km-es endurance versenyszám! Már csak a pilótacsere volt kérdés, hogy újra tud-e indulni a motor. Gyenis Máté beért, leállította. Néma csend, Papp Arnold megnyomja az engine start gombot és egyből elindul! Már vissza is tértünk a pályára, hogy teljesítsük a táv második felét. Egy autó volt rajtunk kívül a pályán, egy tapasztalt német csapat erősebb motorral és könnyebb autóval. Arnold azonban nem foglalkozott semmi mással, csak mente sorra a leggyorsabb köreinket, hibák nélkül. Néztük az időket és egyre közeledtünk a másik autóhoz. Olyannyira, hogy az utolsó körökben kiintették előlünk, megelőztük és megnyertük életünk második endurance futamát!!! Hihetetlen élmény, ezzel pedig bebiztosítottuk első helyünket a dinamikus versenyszámokban is.

Az összesen szerezhető 1000 pontból 911-et hoztunk haza és ezzel a kiemelkedő teljesítménnyel MEGNYERTÜK életünk második Formula Student versenyét! Felejthetetlen élmény, barátságos fogadtatás, színvonalas megmérettetés. Így tudnám összegezni az előző hétvége történéseit.

Eredményeink

2015 Formula Student Hungary            
11.hely
2015 Formula Student Czech Republic    
5.hely   ( Fuel Efficiency Winner )
2015 Formula Student Italy                
13.hely


2014 Formula Student Russia                
1. hely
2014 Formula Student Hungary            
14.hely
 

Főszponzorunk

Szponzoraink